Réka és Kitty tesós fotózása urbán módra
Réka új életet kezdett Párizsban és mielőtt elutazott, egy fotósorozattal szeretett volna elbúcsúzni Budapesttől és a húgától, Kittytől.
Fogalmam sem volt milyen képeket lehetne készíteni ebben a témában, így a pillanatnyi fantáziámra bíztam magam és a lányokra. Igyekeztem beszéltetni őket, főleg a gyerekkorukról (ez első körben inkább könnyeket váltott ki mint nevetést, amire én sem számítottam). Így szép lassan feloldódtak és én is megismerhettem belőlük egy piciny darabot. Hát így telt a délutánunk Rékával és Kittyvel pár nappal a költözés előtt.
U.i.: Mondtam már, hogy törzsgyökeres budapestiként szintén nagy fanja vagyok a fővárosunknak? Ha egyszer elköltöznék, előtte én is szeretnék egy ilyen emléket vele.