Éva Rómában - Terra Poetica
Terra Poetica - Olasz mindennapok Rómából
Éva két éve álmodta meg, de csak idén év elején jött létre, amikor Rómába költözött egy gasztronómiai programba, szakmai továbbképzésként. A Terra Poeticán keresztül szeretné továbbadni a mediterrán életérzést, az olasz kultúrát és hagyományokat.
Évával akkor kezdtünk el együtt dolgozni, mikor ez még csak egy ötlet volt a fiókban és várta, hogy egyszer kinyithassa. Ez idő alatt engem is beavatott és folyamatosan informált a történésekről. Úgy éreztem én is részese lehetek ennek és nagyon jól esett, hogy első kézből hallhattam az újdonságokat.:) Így hát nem is volt kérdéses, hogy a következő fotózást Rómában ejtsük meg, mert így tudná hűen ábrázolni képekkel, amiről mesél éppen. Ebből a szeptemberi fotózásunkból hoztam most nektek pár képet.
Marēk Műhely
Mióta fotós lettem úgy érzem még inkább olyan emberekkel hoz össze a sors, akikkel egyezik a stílusunk. Mindig is a természetesség és kreativitás irányított és azóta is igyekszem hasonló beállítottságú embereknek képeket készíteni. (Jó, még az érzelmesség is szerves része(m). :P )
Na de hogy találkoztam a Marēk műhellyel?
Nos...kiskoromban voltam korongozó táborban és imádtam agyagozni. A kerámia szeretete a mostani énemben abban mutatkozik meg, hogy az egész étkészletet szeretném már egy ideje lecserélni.:D Régóta figyelek arra, hogy mit veszek fel, vagy hogyan rendezem be az otthonunkat. Ennek pedig fontos része a konyha, hogy miből eszem vagy éppi iszom a reggeli kávémat. Talán épp azzal kezdődött minden, hogy baristaként megszerettem a különböző egyedi készítésű kávés csészéket.
Szóval tavaly 1-1 styled shoot és az insta segítségével elkezdtem bekövetni pár keramikust, így akadtam rá a Marēk műhely-re is. Nem sokkal később kiderült, hogy ismerősök állnak a brand mögött, mégpedig egy olyan pár, akikről anno egy esküvőn készítettem el az egyik kedvenc képemet, ahol ők vendégek voltak. Így a felismerés, hogy milyen kicsi a világ, újra bebizonyosodott.
Nyár elején volt szerencsénk egy kicsit betekintést nyerni a háttérmunkákba és hallottuk a teljes sztorijukat az indulásról. A videóhoz ugyanis elengedhetetlen volt, hogy meginterjúvoljuk őket Petivel (New Arc Media), így úgy hallgattam őket, mint a szüleimet, mikor esténként mesét meséltek nekem.:D Szívesen maradtam volna, mert őszintén mondom, hogy nem igazán lehetett abbahagyni a kattintgatást.
Szerintem nem csak a magam nevében beszélek, amikor azt mondom: Jó hogy vagytok! Nehogy abbahagyjátok!:)
Réka és Kitty tesós fotózása urbán módra
Réka új életet kezdett Párizsban és mielőtt elutazott, egy fotósorozattal szeretett volna elbúcsúzni Budapesttől és a húgától, Kittytől.
Fogalmam sem volt milyen képeket lehetne készíteni ebben a témában, így a pillanatnyi fantáziámra bíztam magam és a lányokra. Igyekeztem beszéltetni őket, főleg a gyerekkorukról (ez első körben inkább könnyeket váltott ki mint nevetést, amire én sem számítottam). Így szép lassan feloldódtak és én is megismerhettem belőlük egy piciny darabot. Hát így telt a délutánunk Rékával és Kittyvel pár nappal a költözés előtt.
U.i.: Mondtam már, hogy törzsgyökeres budapestiként szintén nagy fanja vagyok a fővárosunknak? Ha egyszer elköltöznék, előtte én is szeretnék egy ilyen emléket vele.
Nóra - Jógaoktató és coach
Nórinak nagyon érdekes az eddigi élete, amit a bemutatkozó levelében szinte olyan izgalommal olvastam, mint egy kis regényt.
Összevetve 10 évet élt Berlinben és Amsterdamban, ahonnan a covid alatt hazaköltözött.
Ezzel hátrahagyva a multik világát és szabadúszóként tevékenykedik azóta is: szakfordítóként (német nyelven), coachként és jógaoktatóként. Azaz egy igazi polihisztor az én szememben. :)
A fotózás során a személyisége és megjelenése egy kifinomult nőies nőt sugároztak felém, aki egyszerre törékeny is. Szerettem volna, ha ezt a képeken keresztül is át tudom adni, anélkül, hogy valaki ismerné őt.
Éva
Talán még emlékeztek tavalyról, mikor először bemutattam nektek Évát. Már akkor is egy gasztroblogot vezetett és ennek kapcsán készítettünk képeket. Később ezt megismételtük az otthonában, hiszen már akkor tervezgette a háttérben a Terra Poeticát, ami az olasz szemléletet mutatja be a gasztronómián keresztül.
Most, hogy Rómába költözött gastro menedzsmentet tanulni, elérkezettnek látta az időt, hogy útnak indítsa a történeteit. 04.21-ét választotta eme nemes napnak, ami történetesen Róma városának az alapítási dátuma is.
Aki szerelmes az olasz életérzésbe, vagy csak kicsit Olaszországban akarja magát érezni, annak mindenképp ajánlom, hogy kövesse a Terra Poetica instagram oldalát.:)
Mat On The Moon Part 2.
Zseniális kémia! Körülbelül ezt érzem Eszterrel, aki a Mat on the Moon név mögött áll. Korábban is már fotóztunk együtt és most is beigazolódott, ami akkor: Egy rugóra jár az agyunk.:D Azaz szinte mindenben ugyanaz az elképzelésünk. Mint mikor már félszavakból is értitek egymást. Na és ezt még érzem, hogy tudjuk fokozni..és fogjuk is.:D Haha!
Ő az aki megerősítette bennem a puszta létezésével csupán, hogy nekem dolgom van a jógával. Nehezen veszem rá magam (sajnos, annak ellenére, hogy erősen érzem mennyire hívogat már egy ideje), de szombaton végre ellátogatok az egyik workshopjára, amit már iszonyatosan várok.🙈
Ugyanez a kisugárzása járta körbe az egész fotózásunkat és inkább volt 2 óra mókázás, mint munka. Mintha már régóta ismerném őt és egy barátnőmnek készítenék képeket.
Azóta is ha ezekre a képekre nézek, egy olyasfajta alkotói boldogság tölt el, amikor egy művész büszke a munkájára. Mert igen, kimondom, hogy itt közösen valami olyat alkottunk meg, amire iszonyatosan büszke vagyok. Mikor pedig ez a csoda NŐ eldicsekedett vele, hogy kitapétázta a képekkel az egész weboldalát, még inkább megerősítette bennem ezt az érzést.🤍
B O O K S - Saját Projekt
Időnként szeretek megvalósítani pár ötletet, amit ilyenkor saját projektnek nevezek. Azaz nem megrendelésre, hanem magamnak készülnek ezek a képek. Tavaly mikor azt éreztem egy kis kibontakozásra van szükségem, akkor 4 ilyen projektet valósítottam meg, de eddig csak 3-at mutattam meg nektek. Most ezt szeretném pótolni.:)
Ezt a fotózást most kivételesen a könyvek inspirálták és az azok általi nyugalmat szerettem volna bemutatni pár hangulatképen keresztül. Természetesen a húgom most is kiváló modellként szolgált, aki egyébként is falja a könyveket már kiskora óta. Emellett pedig művészi beállítottságú, aki tökéletesen harmonizált az én elképzelésemmel.🙈 Az utóbbi nehéz napok után szinte terápiaként szolgált a lelkemnek, hogy most elővettem ezeket és dolgozhattam rajtuk.
Számomra érzelmeket és gondolatokat ébreszt bennem, ahogy nézegetem őket. Főként azért is, mert a nagyszüleimtől kértem kölcsön ezt a kisebb mennyiséget, ami csak a töredéke a teljes állománynak.🙈❤️
Anya-lánya business portrait
Akár egy anya-lánya programként is megállja a helyét az a fotózás ötlete, amivel Panka keresett meg tavaly ősszel. :)
Ugyanis édesanyjával együtt mindketten vállalkozók, de különböző területen. Hajnit a családja karácsonyra lepte meg a fotózással és végül február elején tudtuk megvalósítani.
Panka egyébként pszichológus, míg az anyukája lakberendező és coach is egyben.
Izgalmas és kreatív 2 óra volt ez a velük töltött idő, mindamellett pedig úgy érzem egy picit sikerült is megismernem/kiismernem őket.:)
Hajninak erős elképzelése volt, hogy milyen képeket szeretne, de hagyatkozott a látásmódomra és véleményemre is. Azt hiszem pont ez a kulcsa az eredménynek, hogy megtaláljuk a közös hangot.:) Pankával ez olyannyira sikerült is, hogy nemsokára újra fotózunk...hogy milyen témában és hol, arról később még beszámolok nektek.:))
Insider - Mat on the Moon
Valahogy a jóga eddig teljesen elkerülte az életemet, de hihetetlen módon mégis valahogy vonzom a látásmódommal.
Ezt a kölcsönösen hívogató érzést én is érzem magamban már egy ideje.
Éppen ezért, mikor Eszter (Mat on the Moon) felkeresett a legújabb, akkor még titkos projektjével kapcsolatban, álmomban sem gondoltam volna, hogy az az 1 óra fotózás mennyire fel tud tölteni, milyen csodálatos személyt ismerhetek meg és legfőképp nem azt, hogy vakon bejelentkezem egy hétvégi jógás elvonulására.🙈
Tudjátok ez az amit fotográfusként keresek a munkámban:
Olyan kapcsolódásokat másokkal, akiknek hasonló a szemléletük, személyiségük és ezáltal a stílusunk is. Így hat számomra inspirálóan és válik a munka inkább örömfotózássá és így ismerek meg egyre több kedves személyt körülöttem.
Ha többet szeretnétek megtudni Eszter INSIDER nevű projektjéről, akkor látogassatok el a weboldalára és csatlakozzatok ehhez a közösséghez.:)
https://matonthemoon.com/insider/
A csodás honlapért pedig újfent Lédu Creative Studio a felelős.:)
Mini Skandi Home
Na ez volt az a projekt, amire még márciusban kértek fel és végül szeptember elején valósítottuk meg. :) Engem a Miniskandi Home keresett meg, hogy szeretne egy olyan fotózást, ahol a gyerekbútorokkal berendezett térben életképeket készítsünk. Ehhez elengedhetetlen "alapanyagul" a pöttömök szolgáltak, akik Cseppke tipegőhálózsákokban rohangáltak és élvezték az önfeledt 2 órás "játszóházat".:)
A helyszín a Nordix Fotóstúdió BOHO terme volt, ami szerintem stílusában tökéletes választás volt ehhez a projekthez.:)
Bia - Érzed Projekt
Amióta csak fotózom az egyik legkedveltebb témám a business portrék.
Egyrészt mert egyszerűen imádom a hangulatképeket és első sorban ez a mozgató rugója az egész fotográfusi létemnek.
Másrészt mert mindig olyan szakmai emberekkel hoz össze a sors, akikkel azonosulni tudok. Már pedig nem győzöm hangsúlyozni, hogy ez a "kémia" mennyire elengedhetetlen része a munkámnak.
Most Biankát szeretném nektek bemutatni, aki egy 2 éves kislány édesanyja és mellette egy vállalkozó nő.:) Végzettségét tekintve pszichológus, aki egy saját projektbe kezdett nem olyan régen és ehhez kért tőlem fotókat.
Elsősorban az azóta már debütált weboldalára készítettünk néhány hangulatképet és portrét. Másodsorban pedig a social media felületek felpezsdítésére.:P
Én magam is jártam pszichológushoz és még nagy valószínűséggel fogok is.:) Személy szerint nagyon nagyra tartom őket és Bia személyéből is az a nyugalom és kedvesség árad, mint amikor azt érzed: Minden jó lesz! Minden rendben van.:) Egyszóval mindenképp ajánlom őt nektek és hogy látogassatok el a weboldalára, amit itt találtok: https://erzedprojekt.com/
Mindenképp szeretném megemlíteni, hogy a honlapot is egy általam elismert szakember készítette, aki nem más mint: Lédu Creative Studio - https://www.instagram.com/ledu_creativestudio/
dESIRE - Saját projekt No.3
Gondolkodtatok már azon, hogy a szokásos esküvői kreatívnál, hogyan lehet kicsit elrugaszkodni a megszokott (klisés) képi világtól, és egy kis csavart beletenni a fotósorozatba, videóba?
Ha még nem, mutatunk egy jó példát, hogy miért érdemes a fotósodban/ videósodban bízni.
Petivel @new_arc_media egy nagyon régi vágyamat keltettük életre, @victoriarozgonyibride pedig “beáldozta” pár ruháját a projekt megvalósításához. Nem utolsó sorban @viravajd, mint volt menyasszony, szívesen tartott velünk ebben az “őrületben”.
Az erről készült videót itt tudjátok meglesni:
https://youtu.be/_81n1zTItAU
Videó: @new_arc_media
Fotó: @naturalsentiments
Ruha: @victoriarozgonyibride
Modell: @viravajd
Egy igazi #Mompreneur-Földi Barka
Barkával még 2013-ban ismerkedtem meg, mikor is minden nap én készítettem el a napi koffeinadagját. Már akkor csodáltam a nagyon erős pozitív kisugárzását és a kreativ gondolkodásának a határtalanságát.
Időközben a kapcsolatunk barátsággá fajult és én baristából fotográfus lettem, míg ő vállalkozó nőből vállalkozó anya.:) Immáron többszörösen is..:P
Amellett, hogy trénerként és anyaként is megállta a helyét, azóta több dologba is belekezdett, mint példádul a fenntarthatóságra való nevelést szorgalmazza a különböző workshopok segítségével.
Ő az a nő, aki az egyik legnagyobb példaképem: Mint anya, vállalkozó és feleség.
Néha nem értem hogy lehet ennyire nyugodt és kiegyensúlyozott két gyerek, egy férj és 3 különböző projekt menedzselése mellett. Úgy, hogy még a barátaira is mindig fordít időt.
Ezeken a felületeken tudjátok a munkásságát követni:
Recreativity - https://www.facebook.com/recreativityforyou
Zero Waste Bootcamp - https://www.facebook.com/zerowastebootcamp
Tinyecoambassador -https://www.facebook.com/Tinyecoambassador-175554719746233
Alpha Film - Schreiber Norbert
Noha már beharangoztam nektek a lehetőséget, hogy videó szolgáltalással bővültünk idén a bátyám személyében, most be is szeretném őt mutatni képeken is.:)
Norbi és köztem egyébként 1 év van és mindig is szoros volt a kapcsolatunk (ahogy a többi tesómmal is:P). Emiatt a közös munka is inkább élvezet, kihívás és egymás motiválása számunkra.
Nagyon vicces, mert szinte egyszerre vettünk meg az első fényképezőgépünket még 2013-ban és azon kívül, hogy csak szórakozásból kattintgattunk, soha nem gondoltuk volna, hogy évekkel később együtt fogunk dolgozni.:D
A bratyóm egy kicsit később jött rá, hogy mi is érdekli igazán, de még semmiről nincs lemaradva.:) Alig várom, hogy idén együtt menjünk az esküvőkre és megmutathassam neki az én kis világomat.:P
www.alphafilm.hu
info@alphafilm.hu
Bükki Candles
Egyre népszerűbbek a business portrék mellett a különböző brand fotózások is.
Ez miért is olyan nagy öröm egy fotósnak?
Egyrészt a hangulatfotók az egyik kedvenceim, másrészt egyre több social media oldalon látom, hogy az egységes stílusra törekszenek.
A Bükki Candles azért is az egyik szívem csücske, mert nagyon szimpatikus számomra az a felfogás, amire az egész vállalkozást építették. Önazonosnak érzem velük a stílust, így a közös munka is gördülékeny, élvezetes.:) Kifejezetten öröm munka!🙈
Indirā Botanicals
Zsófinak, az Indirā Botanicals megálmodójának még augusztusban fotóztuk be az első •TERMÉSZET•AZ•OTTHONOMBAN• online programjához a képeket. Most újra indul jövő héten, így még VASÁRNAPIG tudtok rá jelentkezni.
A programról még több információt itt találtok:
https://indirabotanicals.hu/termeszet-az-otthonomban/
Lujza
Emese, a húgom. Én csak Lujzának hívom, mert kiskoromban anyu is így szólított engem. Akkor még nem tudtam, hogy ez valójában egy létező név. Számomra a szeretet egyik kifejező szava, így mikor 12 éves koromban (a sok fiú tesó mellé) megérkezett a húgom, tudat alatt kezdtem őt így nevezni.
Nemsokára 20 éves és a szememben igazi nővé érett. Ő lett az egyik legjobb barátnőm és lelkitársam is. Nagyon hasonlítunk, mégis neki már most kiforrott kis francia művészhölgy személyisége van. A szövege pedig határtalan, nincs olyan, akit ne mosolyogtatna meg.